Körbetekertem a Balatont – és közben egy másik világba csöppentem
Sokáig csak néztem a térképet. A Balaton ott terpeszkedett a közepén, én meg azon gondolkodtam, vajon milyen érzés lehet körbetekerni. Nem versenyszerűen, nem is sportos bizonyításképp, egyszerűen csak úgy, nyári kalandként. Aztán egy szombat reggelen felpattantam a bringára, és elindultam – előre megtervezett cél nélkül, csak az irány volt biztos: körbe.
A vízparton gurulni más, mint bárhol máshol
Az első pedálfordulatoknál még bennem volt a bizonytalanság: elég lesz-e az erőm, kitart-e az idő, lesz-e hol megpihenni? De ahogy elhagytam az első települést, és a víz időnként kikandikált a fák mögül, valami átkattant bennem. Elindultam pihenni, de közben átcsúsztam egy fura, lebegős szabadságállapotba. A bringa alatt suhant az aszfalt, az arcomat simogatta a nyári szél, és egyre inkább éreztem: itt most nem időt akarok nyerni, hanem elveszíteni.
A déli part – lassan, vízillatban
A déli parton kezdtem, és nem bántam meg. A sík terep bevezetett a ráhangolódásba. Nem kellett küzdeni, csak gurulni, néha megállni egy lángosra, egy limonádéra vagy csak azért, hogy nézzem a vizet. Siófok után egyre nyugodtabb lett a táj – kevesebb zaj, kevesebb ember. Egy kisváros szélén, egy eldugott padon ültem fél órát, néztem, ahogy a nap lassan csúszik lefelé az égen, és azt éreztem: végre nem kell sietni.
Este egy kempingben kötöttem ki. Nem volt luxus, de kellett ennél több? Egy matrac, némi csillagfény és a fáradt izmaim, amik furcsa módon nem fájtak, csak súgták: „ma igazán éltél.”
Az északi part – ahol minden kanyar mesél
Másnap átkeltem komp segítségével a tó túloldalára, és elkezdődött az igazi kihívás. Az északi part dombjai nem kegyelmeznek, de cserébe olyan panorámát adnak, amitől néha önként szálltam le csak azért, hogy hosszabban nézhessem. A kanyarok mögött mindig új világ nyílt: szőlősorok, levendulamezők, régi házak, öreg kerítések, halk beszélgetések egy teraszról. A Balaton itt más. Mélyebb, nyugodtabb, talán öregebb is.
A dombok megizzasztottak, de közben megtanítottak figyelni. Hol vegyek vissza, hol adjak bele többet, mikor álljak meg. Az ember megtanul újra együttműködni a testével – és ez ritka élmény egy rohanó világban.
Egy hét, ami örökre velem marad
Öt nap alatt tekertem körbe, de nem ez a lényeg. Nem időre ment, nem volt célba éréskor konfetti. Csak egy halk felismerés: ilyen jó már régen nem volt. Nem a teljesítmény miatt, hanem azért, mert minden percben ott voltam. Nem a múltban, nem a jövőben, nem egy értesítésre várva – hanem egy poros balatoni úton, két keréken, csendben, elégedetten.
A Balaton körbebiciklizése nem sport, nem kihívás, hanem egy befelé vezető út. Ha egyszer rászánod magad, nemcsak a tavat járod körbe – hanem egy kicsit önmagadat is. És amikor hazatérsz, nem azt mondod majd: „megcsináltam”, hanem azt: „vissza fogok jönni”.
